Több lombikbaba születhet

05_lombik_mti-780x523.jpgMár most júliusban hatályba léphetnek a lombikbébi-kezelések kiterjesztéséről szóló kormánydöntés egyes eleme, mivel a kormány a meddő párok eddiginél nagyobb támogatásával is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a jelenleginél több gyermek szülessen Magyarországon.

Európa több országában is eléri már a 10 százalékot az orvosi segítséggel fogant gyermekek aránya, Magyarországon egyelőre csak a gyermekek 3-4 százaléka születik meddőségi kezelés eredményeként, miközben mintegy 150 ezer meddő pár él hazánkban.

Az egészségbiztosító egy korábbi elemzése szerint ugyanis a lombikbébimódszerrel született gyermekek száma az évenkénti kétezer helyett ez esetben akár 3500 is lehetne. A most elfogadott változtatás részeként éppen ezért kétszeresére emelik a meddőségi kezelések támogatására fordítható, nagyjából évi 2,5 milliárd forintos keretet. Ez lehetőséget ad arra, hogy a jelenlegi évi mintegy 6500 mesterséges megtermékenyítési eljárásnál lényegesen többet végezhessenek el társadalombiztosítási finanszírozással.

A kormány szerint fontos, hogy ne legyen anyagi akadálya annak, hogy valaki igénybe vehesse a lombikprogramot. Ehhez az egyik legfontosabb lépés a kezeléseknél alkalmazott gyógyszerek támogatásának növelése. Ezek a készítmények ugyanis összességében akár több százezer forint kiadást is jelenthetnek annak ellenére, hogy az állam is mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatta eddig is az érintettek gyógyszereit. Információink szerint most az eddigi 70 helyett 90 százalékos támogatás jár majd e készítményekhez. Emellett annyi gyermeket lehetne támogatott meddőségi kezeléssel vállalni, amennyit egy házaspár csak szeretne, ennek nem lenne anyagi korlátja. Jelenleg Magyarországon országosan tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre. Úgy tudjuk, a kormány ezek fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni.

A meddőségi kezelések támogatásának növelését évekkel ezelőtt tervbe vették, vita volt azonban a tervezett többlettámogatás felhasználásáról. Sajtóinformációk szerint korábban felvetődött, hogy a központilag finanszírozott beavatkozásokat csak három állami szolgáltatónál lehessen igénybe venni az országban. Ez azonban azt jelentette volna, hogy nemhogy rövidülnének, hanem még hosszabbak lennének a várólisták, ami miatt sokan kifutnának az időből. A mostani tervek szerint az egészségbiztosítási szerződéssel működő magánszolgáltatóknál továbbra is igénybe lehet majd venni a lombikbébiprogramokat, már csak azért is, mert több állami kórházban is magáncégek végzik ezt az eljárást.

Kedves Olvasóink!

Legyenek oly kedvesek és támogassák lájkukkal a Hírek BP18ker facebook oldalát, a következő címen:

www.facebook.com/hirekbp18ker

Minden "lájk számít, segíti a blogunk működését!

Köszönettel és barátsággal,

www.hirekbp18ker.blog