Az adócsökkentés és az otthonteremtés éve lesz 2017
Az adócsökkentés, az otthon- és munkahelyteremtés költségvetése a 2017.évi költségvetést, amelyet a kormány benyújtott az országgyűlés számára. Az előterjesztésről június 13-án szavaz a parlament.
2017-ben továbbra is 15 százalék lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, ami Európában a legalacsonyabbak közt van; a tej, a tojás és a baromfihús áfakulcsa öt, az éttermi szolgáltatásoké és az internet-hozzáférésé pedig tizennyolc százalékra csökken. Egy átlagos magyar családnál ez 35-40 ezer forint megtakarítást jelent, így összesen csaknem százmilliárd forint maradhat a magyar családoknál.
Tovább nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, gyermekenként 15 ezer forintra. Az első házasok adókedvezménye pedig gyermekszületés esetén is két évig jár. Ezzel a házaspár – vagy döntésük alapján egyikük – havonta 33 335 forinttal csökkentheti az adóalapját.
A CSOK jövőre is igénybevehető marad, az új lakások építésének áfája pedig továbbra is 5 százalékos lesz.
Folytatódnak az életpályaprogramok, ezen belül a pedagógusok, felsőoktatásban dolgozók, rendvédelmi és honvédelmi dolgozók, állami tisztviselők, valamint a NAV dolgozóinak bére emelkedik. Többletforrást biztosítanak az egészségügyi és szociális ellátásra, hogy javuljanak az itt dolgozók munkakörülményei.
MTI