Egymillió gyereknek jár szeptembertől ingyen a tankönyv

 

tankonyv.jpegA kormány döntése értelmében a szeptemberben kezdődő új tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5-9. osztályos tanulók is ingyen kapják meg a tankönyveket.

Először a 2013-2014-es tanévben kaptak a nebulók térítésmentesen tankönyveket. Először az első évfolyamra beiratkozott tanulók számára vezették be ezt, majd onnantól fogva felmenő rendszerben biztosítja azt az állam.

Míg először csak 614,804 tanuló kapott térítésmentesen könyvet, addig ez a szám az előző tanévben már 733,420 volt. A   2017 szeptemberétől a jogosultak körét kiszélesítik. Az eredetileg még négy éven át tartó, több­üteműre tervezett folyamat helyett 2017 szeptemberében már ingyenes tankönyvellátásban részesül az 1–9. évfolyam valamennyi tanulója.

Ősztől ez több mint egymillió diák ellátását jelenti, továbbá a 9. évfolyam fölött is jár az ellátás a rászoruló – többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult – gyerekeknek.

Kedves Olvasóink!

Legyenek oly kedvesek és támogassák lájkukkal a Hírek BP18ker facebook oldalát, a következő címen:

www.facebook.com/hirekbp18ker

Minden "lájk számít, segíti a blogunk működését!

Köszönettel és barátsággal,

www.hirekbp18ker.blog