A Fidesz a legfőbb ügyésztől kér tájékoztatást a 4-es metró ügyében
Kucsák László írásbeli kérdéssel fordul a legfőbb ügyészhez a 4-es metró beruházáshoz köthető visszaélésekkel kapcsolatban.
Erről a Fidesz-KDNP-s képviselő szombati sajtótájékoztatóján számolt be, melyet Hollik Istvánnal közösen tartott.
Kucsák László országgyűlési képviselő kifejtette: a nyilvánosságra hozott OLAF-jelentés alapján mindenki számára kiderül, hogy a felelősség egyértelműen a Demszky-féle MSZP-SZDSZ-es városvezetést és a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat terheli.
Mint mondta: a metródossziéból kiderült, hogy az akkori városvezetésben nyílt titok volt, hogy egy magas beosztású vezető az egyik konzorciumtól 40 százalékos kenőpénzt követelt, mely nyomán a munkálatok hosszú ideig álltak.
Fontos megtudnunk, hogy kik hordták szét a metrópénzt, főleg annak fényében, hogy a dokumentum szerint tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott, és a pénzek egy része az MSZP pártkasszájába vándorolhattak, így az MSZP korábbi pártpénztárnokához is vezethetnek szálak – emelte ki a képviselő.
Egyúttal bejelentette, írásbeli kérdéssel fordul a legfőbb ügyészhez azért, hogy kiderüljön, kik szerepelnek a metródossziéban, kik ellen folyik nyomozati cselekmény, kik hordhatták szét a metrópénzt és hol landolhattak ezek az összegek.
Kucsák László arról is beszámolt, hogy a fővárosi közgyűlésben vizsgálóbizottságot alakítanak, a parlamentben pedig a gazdasági bizottság fog foglalkozni az üggyel, ezzel is segítve, hogy az ügy részletei minél hamarabb kiderüljenek.
MTI
Kedves Olvasóink!
Legyenek oly kedvesek és támogassák lájkukkal a Hírek BP18ker facebook oldalát, a következő címen:
www.facebook.com/hirekbp18kerMinden "lájk számít, segíti a blogunk működését!
Köszönettel és barátsággal,