Jövőre a diplomás gyed is bővül
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára.
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára.
Az élet úgy hozta, hogy fél évvel ezelőtt műtétem volt, és így személyes tapasztalatom lett a magyar kórházi helyzetről. Az étel reggel és este kevés volt, de a minőségével egyszer sem volt gond. Mivel nem fitneszezni mentem, kalóriában elment. Az ebéd többnyire kimondottan finom volt. Én kellemesen csalódtam.
Ezentúl nem lehet sunnyogni azzal, hogy csak nyomokban tesznek egészséges összetevőt egy-egy termékbe, a reform kenyér pedig egyre reformabb lesz.
Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét a Fővárosi Törvényszék.
Az MSZP-s Bangóné óriásit hazudott a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházról!
Június 24-én ismét Múzeumok Éjszakája lesz Budapest több kerületében is (a miénkben egyelőre nem tudni, hogy hol), ezért a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) különleges éjjeli járatokat indít.
Egyre több online utazási, üdülési ajánlattal találkozhatunk az interneten és az utazási irodák kirakataiban is több akciós hirdetés kelti fel a figyelmünket, hiszen indul a nyaralási szezon. A Budapesti Békéltető Testület ezért több éves gyakorlatának megfelelően ajánlást fogalmazott meg a fogyasztók és a vállalkozások részére az utazási szolgáltatásokkal összefüggésben. Ebben a vállalkozások által követendő magatartásra és a tudatosabb fogyasztói döntés jelentőségére hívják fel a figyelmet.
A várható jó idő megjelenésével a kerületben is folyamatosan ellenőrzik és ennek eredményeként megtörténik a közterületi játszóterek karbantartása is.
A jövő évi költségvetés támogatja a családok erősödését és biztosítja a kedvező gazdasági folyamatok fennmaradását; 4,3 százalékos növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 3 százalékos inflációval számol.
Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban.
Tiszteletbeli díszpolgárrá avatta az önkormányzat Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezőt, a Brassó iskola egykori diákját.
Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.
A jelenlegi szabályok szerint a diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes.
A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést.
A betelepítési kvóta elfogadása mellett érvelt kedden egy televíziós műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke.