Saját sajtótájékoztatóját röhögte szét Kunhalmi
Csak többszöri próbálkozásra tudta megtartani pénteki sajtótájékoztatóját Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus folyamatosan feltörő nevetése miatt.Viselkedésére magyarázatként azt mondta, nincs a helyzet magaslatán, de majd „összeszedjük magunkat”.
A szocialista politikus ezután az újságírók kérdéseire válaszolt. Az M1 Híradó azt szerette volna megtudni, mit gondol Medgyessy Péter volt miniszterelnök nyilatkozatáról, mely szerint az MSZP-nek és a Jobbiknak össze kellene fognia. Kunhalmi Ágnes azt mondta, nem ért egyet az egykori kormányfővel.
Az ellenzéki képviselő először azt válaszolta, kizártnak tartja, hogy az MSZP vagy a DK összefogjon a Jobbikkal, alig fél perccel később már úgy fogalmazott, majd akkor mennek át a hídon, ha odaérnek. Ezután a politikus ismét nevetésben tört ki, sajtótájékoztatóját többször megszakította, mert nem bírta visszafojtani a nevetését.
Ezzel a produkcióval Kunhalmi Ágnesnek sikerült ismét kínos helyzetbe hoznia magát és pártját is, illetve sikerült megint bebizonyítania, hogy egyszerűen nem tud viselkedni.
Kedves Olvasóink!
Legyenek oly kedvesek és támogassák lájkukkal a Hírek BP18ker facebook oldalát, a következő címen:
www.facebook.com/hirekbp18kerMinden "lájk számít, segíti a blogunk működését!
Köszönettel és barátsággal,